Amit a cukorbeteg étrendről tudni kell!
2014. július 28. írta: cukorfalat kuckó

Amit a cukorbeteg étrendről tudni kell!

Egy cukorbeteg étrendje minta minden ember számára. Minket is azzal biztattak a kórházban, hogy ha eddig nem, most már biztosan egészségesen fogunk étkezni. És valóban. Aki kicsit is törődik az egészségével, érdemes a cukorbetegeknek előírt diéta szerint étkeznie. Gyakorlatilag a cukortartalmú ételeken kívül nem kell semmit sem megvonniuk maguktól.

bread-21444_640.jpg

A korszerű diabéteszes diéta 50%-a szénhidrát, 20%-a fehérje és 30%-a zsír, az energiatartalomra számítva. Mert nagyon fontos megjegyeznem, hogy testre szabottan határozzák meg a dietetikusok, hogy ki mennyit ehet naponta. Fontos az életkor, a nem és a fizikai aktivitás.

Általában a napi minimum 4-5-szöri étkezés javasolt, azaz sokszor keveset. Ennek előnyei:

  • az egyszerre elfogyasztott viszonylag kisebb szénhidrát mennyiség kevésbé emeli meg a vércukrot, egész nap egyenletes lesz. Egy cukorbetegnél bizony ez egy nagyon fontos cél, hogy a vércukor libikókázását elkerüljük a későbbi szövődmények kialakulásának elkerülése végett.
  • a másik, hogy a gyomor sohasem lesz hosszabb ideig üres és kevésbé érzi éhesnek magát az ember, így a napi többszöri étkezés egyik biztosítéka mind a testsúly sikeres csökkentésének, mind a súlygyarapodás megelőzésének

Minden étkezésnek megfelelő mennyiségű szénhidrátot kell tartalmaznia, de nagyon fontos figyelembe venni, hogy mikor mennyit. Mert egészen másképp viselkedik a szervezet reggel és este, ugyanis az inzulin érzékenysége napszakos ingadozást mutat, reggel és késő délután a legalacsonyabb, délben és éjjel a legmagasabb. Ezzel magyarázható, hogy ha pl reggel és délben azonos mennyiségű szénhidrátot fogyaszt a cukorbeteg, reggel a vércukra közel kétszeresére emelkedhet, mint délben. Ezért a diabétesz étrend reggelire kevesebb szénhidrátot ír elő, mint ebédre vagy vacsorára.

A következő táblázatban a napi 125-150-175-200-225-275 g szénhidrátmennyiség hatszori étkezésre való elosztására láthattok javaslatot.

Az étrend szénhidráttartalma

125 g

150 g

175 g

200 g

225 g

275 g

Az étrend energiatartalma

1000 kcal

1200 kcal

1400 kcal

1600 kcal

1800 kcal

2200 kcal

4200 kJ

5000 kJ

5900 kJ

6700 kJ

7600 kJ

9200 kJ

Az egyes étkezések szénhidráttartalma (g)

reggeli

20

30

30

35

40

50

tízórai

15

15

20

20

30

30

ebéd

30

40

50

60

60

70

uzsonna

15

15

20

20

25

35

vacsora

30

35

40

50

50

65

utóvacsora

15

15

15

15

20

25

Forrás: Mit egyen a cukorbeteg? c. könyv

Ha tetszett, csatlakozz a Facebook oldalamhoz, hogy elsőként értesülj az új bejegyzésekről!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cukorfalatkucko.blog.hu/api/trackback/id/tr916515709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása