Örs, a kisfiam alig múlt 3 éves. Szeptemberben kezdte az óvodát. Nagyon félénk, visszahúzódó, anyás kisfiú a mai napig, ezért nagyon nehezen ment neki a beilleszkedés. Amitől igazán féltettem, a betegségek. Mindenki azt mondta a környezetemben, hogy készüljek fel arra: egy hét ovi, egy hét betegség az első időkben. Szerencsére mi voltunk a kivétel: megúsztuk, néhány megfázást leszámítva, amit itthon is összeszedett volna.
Ősszel jeleztem a munkáltatóm felé, hogy szeretnék visszamenni dolgozni, de nem a régi munkakörömben. Elmondtam milyen terület érdekelne és a HR vezető igyekezett ebben segíteni. December elején jött is a telefon, hogy üresedés lesz január elsejétől egy olyan pozícióban, ami nekem tökéletes lenne, mondhatni álom munka.
Január közepén visszatértem a munkaerőpiacra (igaz, az elmúlt 3 évben is keményen ott voltam, mint anyuka, csak azt sehol nem jegyzik).
Teljes gőzzel előre, minden kerek, minden rendben.
És ekkor elkezdődött egy másik élet: Örs január utolsó hétvégéjén megváltozott. Egyik napról a másikra elkezdett inni. Az a két nap csak arról szólt, hogy iszik-pisil, iszik-pisil. Mi történhetett? Ez nem normális? Máskor elég volt neki fél liter folyadék naponta, mert nagyon rossz ivó volt baba kora óta. Azonnal a jó öreg, mindentudó gugli doktorhoz fordultunk: vesebaj tünetei, gyerekeknél normális stb. találatok jöttek ki.
Cukorbetegségre nulla találat, pedig most már tudom, hogy szülőként ez az első jel, amit észrevehetünk. A fokozott szomjúság érzet a cukorbetegség első tünete gyermekeknél.
Később időről időre, hónapról hónapra próbáltam visszapörgetni az eseményeket és még egy dologra figyelmes lettem, ami gyakran előfordult Örsnél, és amit szintén kiemel a szakirodalom: a gyakori bepisilés.
Ha tetszett, csatlakozz a Facebook oldalamhoz, ahol elsőként értesülhetsz az új bejegyzésekről!
