Olyan szép nap volt tegnap, hogy a délutáni gyorsan felszívódó uzsonnát gondoltam a fagyizóban töltjük. Lakóhelyünkön egy helyen lehet kapni diabetikus fagyit. Nem nagy a választék, de egy majdnem 4 évesnek, aki mindig csak csokisat eszik, ez teljesen lényegtelen. Először Zéténynek kértem – szintén csak csokis jöhet szóba nála -, majd Örsnek. És ekkor jött a hidegzuhany: nincs diabetikus csoki fagyi. Csak vanília, joghurt és málna. És a kicsi fiam egyiket sem szeretné megkóstolni. Márpedig valamit enni kellene.
Sajnos felkészületlenül mentünk el itthonról. Semmi gyorsan felszívódó szénhidrát nem volt nálunk, mert sohasem fordult még elő, hogy nincs diabetikus csoki fagyi. Ráadásul az öcsi már nyalta a csokis fagyit. Mit tehettem, Örs is kapott egy kis gombócot a normálból. Meg is lett az eredménye: másfél óra múlva 12-es vércukorszintet mértem neki.
Saját kárán tanul az ember, és titkon nem is számítottam 7,5 alatti értékre, de ez meglepően magas volt. Viszont öröm az ürömben, hogy a normál fagylalt hatását is ismerjük már.
Tudom, hogy testileg nem tettem jót neki, de mentálisan és mint anya, ez a döntés volt a legelfogadhatóbb. És csak reménykedhetem abban, hogy nem zavartam meg a kicsi fejét a döntésemmel, hiszen eddig bármerre is jártunk, mindig azt hangsúlyoztam neki, hogy cukros dolgokat nem ehet és az elmúlt hetekben már jelét is láttam, hogy kezdi megérteni, sőt mondogatni másoknak.
Ha tetszik a blog, csatlakozz Facebook oldalamhoz!